2012. február 27., hétfő

Van egy befejezetlen versem :


...Most elmondom milyen vagyok,
Ti láttok az itt és mostban,
De az nem én vagyok!
Jellem, mit rám raktak az évek,
Az nem én vagyok.
Keresem, és kerestem magam,
Sokat éreztem, nem csak ez van
Hogy valaki fogja a kezünk
Védi az életünk.
Ma már tudom, miről beszéltem
Létezik.
Hogy az ember több, mint mások
Azt hiszik.
Homokszem a szerkezetben
És semmi sem rajtunk múlik.
Több életünk van, és azért születünk
Hogy Istenre ráleljünk.
Isten nélkül semmi sem természetes
Mert mindent Isten vezet.
Teljesen más vagyok mint voltam
Nincs olyan, hogy természetes hogy van.
Isten adja mindenhez a tudást
Hogy az ember elérje amit kíván.

gandika

2012. február 2., csütörtök

Feladom és elfogadom

Feladom a reményt, és elfogadom
Hogy szíved hangját nem hallod
Két világban élünk
Két nyelvet beszélünk
Elfogadom.
Sokáig hittem és reméltem
Hogy ugyanazt érzed
De Te az értelem nyelvét használod
A szív hangját elzárod
Elfogadom.
Neked fontos hogy felnézzenek rád
Azt hiszed ez igazi világ?
Másoknak megfelelni
Jó embernek látszani 
Elfogadom.
Mindent elvettek tőled
Mi fontos volt neked
De tiltakozol önmagad lenni
Így egyedül próbálj talpra állni
Hogy nézzenek fel rád.
Én a szív hangját beszélem
Érzéseim megélem
Szenvedek őszintén ha kell
Szívem hangját nem nyomom el.
Őszinte vagyok.
Senki másnak nem akarok megfelelni
Angyalok tudják mit akarok.
Tovább lépni és téged elfeledni
Mert őszintén nem tudsz szeretni
Félsz hogy elítélnek emberek
Megvetnek a gyerekek.
Én tudom mit fogsz megélni
A napokat várni és remélni
Hinni hogy rövid az élet
És minden nappal közelebb a vég.
Majd mikor visszanézed életed napjait
Rájössz pont a legfontosabbat nem tetted.
Elfelejtettél szeretni és boldognak lenni 
Mert megtagadtad maga.
Ráébredsz majd nem megfelelni kell
Csak azért születtünk
Hogy szeressünk, és szeretve legyünk.

2012. január 28., szombat

Semmi sem tart távol..

Semmi sem tart távol minket
Most már a lelkek újból egyek.
Közöttünk állt sok sok élet 
Mi a karma hálójába tévedt
Ismét boldogok lehetünk
Ez már a végzetünk.
Nincsenek félelmeink
Ki mit veszít, ha veszít
A távol töltött idő
Megtanított minket rá
Egymás nélkül az élet
Semmit nem érhet.
Isteni szeretet nélkül
Üres a szív belül.

Ki vagy nekem

Ki vagy nekem?
Az életem, a lelkem másik fele.
Ki megmutatta a magaslatot
Ki megmutatta a mélységet
Ki mellettem volt ha kellett.
És aki előre vitt.
Aki vállalta a szenvedést
Hogy tapasztaljak
Aki megmutatta a boldogságot
S a sivatag ízét.
A boldogság csak akkor értékes
Ha megjártam a szenvedés mélyét.
Csak azt veszíthetjük el ami nem a miénk
Nem veszítettelek el mert bennem élsz
Egyetlen dolog mely összeköt minket
Hogy két testben van az egy lélek.
Nem veszítettél el ahogyan én se téged
Az angyalok összehoznak ismét minket.

Az égiekre bízom

Az égiekre bízom mi lesz velünk
Ők tudják mi a jó nekünk.
Sokáig hibáztattalak
Hogy nem vagy önmagad.
Álmomban sem gondoltam
Ezt kell tapasztaljam.
Amit itt én csináltam
Előző életben Te csináltad.
Amit most Te csináltál 
Előző életben én csináltam.
Elzártál magadban
Nem értettem miért.
Holott a múltban 
Én nem álltam ki a szerelemért.
Szenvedtem elnyomtalak
Vártam az eltelt napokat.
Üres volt az életem.
Megértettem érzem.
Nem haragszom rád
Nem a Te hibád
Megérte a fáradozást
Minden blokk kapott feloldozást
Istennek hála
Nincs már karma.
Nincs közöttünk blokk
Feltárult minden ok
Ismét az égiekre bízom mi lesz velünk
Ők tudják mi a jó nekünk.

2012. január 27., péntek

Még tapasztalnom kell

Még tapasztalnom kell
Ezért hagytalak el
Amiket hibáidnak gondoltam
Elém hozzák hogy lássam
Tökéletes vagy.
Egyszer nemet mondtál nekem
Mikor segítségre szorultam
Fájt a nemed
Hisztiztem nem is szeretsz.
Mézesmadzag igennél
Jobb az egyenes nem.
Ezt még tapasztalnom kellett.
Nem teszel értem semmit
Mondtam neked
Ebből levontam
Nem vagyok fontos neked.
Nem jó ha mindent megkapok
Ha valaki azt lesi mit akarok.
Unalmas dolog,
Nem nekem való.
Ezt még tapasztalnom kellett.
Kettőnk között volt igazi kapcsolat
Nem áldoztad értem fel magadat.
Ha döntesz önmagad vagy
Ha lesed mit akarok
Akkor elhagyod magad
Kedvemben jársz
De csak árnyékom vagy.
Ezt még tapasztalnom kellett.
Mert két független boldog lélek
Alkot teljesen egy egészet.

Belefáradtam

Belefáradtam, hogy küzdjek érted
Belefáradtam, hogy várjak mit érek
Megmutattad és tudomásul veszem
Veled ennyi volt az életem.

Fájdalom

Mi az igazi fájdalom még nem tudod 
Elmondom neked a tapasztalatot 
Tudni, más mellett vagy 
Tudni, reménytelen 
Tudni, hogy nagy a tét 
Az érzés mégis szét tép 
Elfogadni a szenvedést 
lelki fájdalommal élni tovább 
Elhagyni, kit a világon a legjobban szeretsz
S elhinni, 
hogy ez a döntés a leghelyesebb 
Minden percben mégis eszedbe jut 
átélni a tőrt,ahogy a szívedbe jut 
Erővel tovább haladni 
A világba mosolyogva nézni
Hallani mi történik vele 
A percekbe halni bele.

Mit gondolsz?

Vajon mit gondolsz rólam 
Fáj e még amit tettem? 
Megbocsájtod e valamikor 
Hogy az életed tönkre tettem? 
Sok a kérdésem,
Választ még nem kapok, 
Ha akkor a szívemre hallgatok 
Melletted maradok.. 
De mi értelme várni 
Hogy más dönt helyetted 
Tudom mit veszíthetsz 
Én döntök helyetted 
Én gyenge voltam,
s most Te gyenge vagy 
Szeretsz, s mégis Más mellett vagy! 
Holnap forduló,
változik az életem
Ha magától nem, 
akkor én megteszem 
Új életet kezdek, 
melyben Emlék maradsz 
Lezárom a múltat, 
feledésbe haladsz.
Minden erőmet összeszedem, 
S próbálom túlélni az életem.

Nem volt más válsztás

Nem volt más választás
Mint megélni a csodát
A szemed mosolyát 
A lélek egységét 
A pillanat szépségét 
Az órák illanását 
A féltés áramlását 
Az ölelés érzését 
A lelkek beszédét 
Nem volt más választás 


Láthatatlanul jött a félelem 
Van e ilyen mély érzelem 
Egymástól átvettük az aggódást 
Nem hittük, hogy legyőzzük az akadályt
Nem tudtuk azonosítani a rossz érzést 
Vajon mit veszítünk el? 
A munkát? A családot? 
A gyereket? Egymás szerelmét? 
Próbáltuk megélni a csodát 
De a józan ész diktált tovább 
Ha a gyerekeid veszíted el miattam 
Nem bocsátom meg soha magamnak
Ha a munkád veszíted el 
Gyerekeid miből tartod el? 
A szerelem erősebb lett 
A félelem győzött érzés felett 
Egymást kell elveszíteni. 
Éreztem. 
Gyenge voltam, hogy kisétáljak 
és mindent lezárjak 
Ahhoz még gyengébb, 
hogy ne égessek fel minden hidat 
Mert ha látlak vagy hallom hangodat 
Minden ott folytatódik, ahol abba maradt 
Próbáltalak gyűlölni, de ha nem figyeltem 
Jött az irántad érzett szerelmem
Hogy megmutassam mit lehet 
Előző életben oldani ezt az Életet 
Felejteni továbblépni Innen mégsem lehet 
Én elveszítettelek téged 
Te elveszítettél engem. 
Nem akartunk mindent elveszíteni egymásért 
Mert az a másiknak az életét jelenti. 
Már rájöttem, 
Veled a mindent veszítettem el. 
Téged.
Te a MINDEN vagy!