Atlantisz

Reinkarnációs utazáson voltam. Atlantiszban. Amit láttam, nem szavakkal kommunikáltunk, hanem gondolattal. Telepatikusan. Be se kellett menni egy épületbe, hogy tudjuk mit beszélnek. Azt hittük, mindenre képesek vagyunk. Majd úgy láttam magam teljesként, mintha egy robot lennék. Atlantisz bukásához az Isteni énünk elvesztése vezetett. Ahogy láttam robotként magam, már ott volt az egó. Az egó, amelyik elhitette, hogy nem az Isteni énünknek köszönhetjük a jólétet, a tudást. Azt gondolván, hogy nélküle is mindent tudunk, mindenre képesek vagyunk. Láttam magam, ahogy kiemelem magamból Isteni énemet, mint egy kis szerkezetet. Majd rájöttünk a dolgok nem rendjén valóságára, és az egó harcolt. Rendbehozzuk. Majd láttam magam kisebbnek. Jóval kisebbnek. És a többieket körülöttem. Láttam, mikor az egység már megszűnt. Bűntudatom volt. Vádaskodás ért. De az egó nagy volt. Olyanokat mondtam a lelkem másik felének.. Nagyon sok mindent bocsátottam ma meg, és értettem meg. Az egység az Isteni énünk megtagadása miatt vállt szét. Aztán láttam magamat és körülöttem rengeteg lelket távozni. Innen jöttek a nehéz életek, hogy a bennünk élő Istent megtaláljuk. Ezért vannak a leszületések. Ezután kaphatjuk meg azt az egységet, amely a részünk volt, de az egylélek két testben van. Csak ha mindent megértünk, mi miatt van, mi miért történt velünk, utána élhet boldogan együtt itt a földön két testben az egy lélek.